Szeretetben gyereket nevelünk
Pontosan mit takar az, hogy gyermekóvó?
A gyermekóvó egy tágas, napos hely, sok szabad térrel, érdekes, színes játékokkal és dekorációval, ahol szakképzett munkatársak játszanak, énekelnek, rajzolnak, mondókáznak, vagy éppen mesélnek, "kuckóznak" a gyerekekkel. Olyan mint egy bölcsőde, de a kis létszám okán nem "intézményízű", sokkal inkább olyan, mintha a kicsinek egy második családja lenne. A Manóvár Gyermekóvóban a gyermekfelügyelet nem egyszerűen felügyeletet, hanem személyre szabott gondoskodást jelent.
Igyekeztünk a gyerekek korának, fejlettségi szintjének és érdeklődésének megfelelő, főleg természetes anyagokból készült berendezési tárgyakat és játékokat beszerezni.
Az alváshoz és a játékhoz külön helyiség áll rendelkezésre, így a legkisebbek alvásigényét is ki tudjuk elégíteni.
Mennyi idős gyerekeket várunk?
A manóvár kapuja a 20 hetes és 3 éves kor közötti gyerekek számára áll nyitva.
Milyen a nyitva tartás?
Hétköznaponként reggel 7:30-tól délután 6-ig játszunk a manókkal. Előzetes megbeszélés alapján nyitva tartási időn kívül is vállaljuk a gyerekeket!
Hogyan kerülnek hozzánk a manók?
A jelentkezéseket a 70/611-6991-es telefonszámon, valamint az info@manovar.hu e-mail címen várjuk.